Nátha update

Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk? Egy könnyen lebénítható gyenge földi porhüvely. Hát ennyi. Azt hittem, reménykedtem, hogy ma már jobb lesz, de ezek szerint még befele megyek. Ráz a hideg, pedig lázam nincs, agyam eltömődött a takonytól, beleszédülök az oxigén hiányba. Hanyatt fekszem, betakarózom a harmadik takaróval is, majd átadom magam a sorsomnak. Legyen ahogy lennie kell.

Megy fel a lázam, emelkedik a hőmérséklet. Élek még? Vagy ez már a pokol tüze? Próbálom megemelni a lábam, ránézni, hogy lássam, van e rajta cédula. Ha nincs, még biztosan élek. Egy mondás szerint az élet addig tart amíg a cédula lecsúszik a csuklódról a lábujjadra. Nem megy, nem mozdul a lábam. A bal sem, a jobb sem. De az ujjaim még mozognak, érzem, hogy zokni van rajtam. Még van remény. Agyamba tolul egy régi vicc, hogy a halak úszó versenyt rendeznek, naná, hogy a cápa ér be a leggyorsabban a célba, utána a többi fajta, a remény hal meg utoljára.

Szomjas vagyok. Ez egyszerre jó hír, hiszen a halottak ritkán szomjaznak, de rossz is, mert mozdulni sem bírok. Normál esetben ilyenkor csak elő kell venni a bűbájos mosolyom, megkérni drága feleségem, hogy hozzon nekem egy pohár vizet, de ma ez nem megy. Itt hagyott a nyomorommal, elment egy szülői találkozóra, ahol jól érzi magát. Onnan nem hívom haza, még ha egy hétig tart is, inkább szomjan halok. Lassan feldereng, hogy van egy kutyám is, kidugom a kezem a takaró alól, de jeges hideg levegő késként vág az alkaromba. Hűséges bundásom egyébként sincs itt mellettem, eljárt felette az idő. Mostanában egyre többet vonul el és fekszik olyan helyeken ahol nincs útban. Mint aki megérzi szenvedésem, hallom lépteit, benéz a szoba ajtón, rám bámul, biccent a fejével, mit kérsz? 

De hiába mutatom, intek neki, vizet hozz. Aqua, water, wasser.., semmi. Csak néz rám, boci szemével szinte nem is pislog, nem mozdul, nem segít. Egy újabb vicc jut be a gondolataim közé, a két jó barátról akik az erdőben sétálnak és az egyiküket a nemi szervén marja meg a kígyó. A másik gyorsan telefonál, hadarja mi történt, hogy nézett ki a kígyó, hol harapott.. jön is a válasz, gyorsan ki kell szívni a mérget. A megharapott pont ilyen kétségbeeséssel néz barátjára, szívében még él a remény, most mi lesz. De az csak bámul maga elé, majd halkan mondja: meg fogsz dögleni.

Az új remény

Akár egy star wars filmben a sötét apának, nekem is van két gyermekem, egy fiam és egy lányom. Normál esetben csak kiereszteném a hangomat, még a szomszédok is beszaladnának, de most, ez elég esélytelen. Megpróbálom, de nem jön ki hang. Joda mester szavait hallom: tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!

Ezúttal sikerül egy gyenge "whoahh" -ot kierőszakolni a hangszálakból, de hol van ez egy tisztességes , mindenen áthatoló, mondhatni penetráns "ROARRRRHHHH" -hoz képest. Megismétlem, ezúttal még jobban beleadok mindent, és ... " WHoooaahh". Várok. Semmi. Mit is képzeltem, két szobával arrébb lehet fülhallgatóval a fejükön, meghallják ezt a kis cica nyávogást? Lehet ide még az oroszlán üvöltése is kevés lenne.

Nem jön a megoldás, csak fekszem, egyre jobban kínoz a szomjúság, kettőt szipogok, nyelek, húú, na ez nem segített.. A telefonom halkan csippant egyet mellettem, jelezvén, hogy itt vagyok. Artu? Mondom, hogy csak a telefonom. Kezem megint kidugom a takaró alól, még mindig hideg van, tapogatózom, keresem a telefont. Megvan. A technika, a drága jó technika segíteni fog!

Itt és most kell tegyek még egy kitérőt, egy pillanatra csak, de témát kell váltani. Mindenki szokta néha emlegetni, hogy bezzeg régen jobb volt. 10 éve jobban éltünk mint most, sőt még azelőtt 10 évvel még jobban, a Kádár korszak gulyás kommunizmusa pedig a boldog béke idők. Lehet, hogy van benne igazság, de szerintem összességében, azaz mindent egybevetve, több oldalról is átvilágítva a témát, a többségünk itt Magyarországon soha nem élt ilyen jól mint most. Hagyjuk a politikát, ez nem a Fidesznek, ami inkább lassan ámokfutás, vagy az előd kormányoknak köszönhető, hanem a technikai fejlődésnek. Ugye nem kell sorolnom, de többségünknél megnyitjuk a csapot és folyik a víz, sőt, esély van rá, hogy nem csak hideg! Télen se fázunk. Nyáron is tudunk hűvöset csinálni. Van akinek autója is van, meg motorja is, sőt, nem is egy. Itt van a szobánkban a világ. Mennyi esély lett volna ezt az írást 30 évvel ezelőtt eljuttatni hozzád? Kapcsolgatom a tévét, ahol non stop van adás (tudom, ömlik a mocsok), amit ráadásnak kiváló minőségben, digitális jelen veszek. Szellemkép, adáshiba, nem is ismert a mai világban. Lassan szégyen, ha csak SD adás nem HD.

Szóval, ha engem kérdez valaki - de nyugi, a kutya se kérdez - hogy mely korban élnék szívesen, hát nem tudnék mást mondani, mint azt, hogy most! Talán ha megállt volna az öregedésem olyan 30 éves koromban, az jó lett volna. De most komolyan, azt hiszem, hogy a Krisztus előtti időket nyugodtan elvethetjük, sőt az utána következő 1945 évet is. Mármint részemről természetesen. Én nyugodt szívvel hagytam ki az 50-es és 60-as éveket is. (Magyarországról beszélek első sorban, talán kiterjeszthető Európára is). Ez biztosan nem esik jól a szüleim korosztályának, akik ezekben az években voltak fiatalok, de olvass csak vissza mit írtam? "Ha engem kérdez valaki". Majd ha téged kérdeznek kedves olvasó, akkor majd Te is elmondod, hogy Te hogy érzed.. Én el sem tudnám már képzelni, hogy nincs mobil telefon, vagy hogy a pult alól kell beszerezni a Videoton japán képcsöves 6 csatornás televízióját, amit lehetetlen volt kihasználni, mert még a szerencsés helyen lakók is csak 3-4 adót tudtak fogni, amiből csak egy volt magyar, az is csak hat napot üzemelt, mert hétfőn adásszünet volt. Ki kellett járni a pottyantósra, ahol mondanom se kell, milyen jó érzés lehetett üldögélni, akár beteg voltál akár nem.

Az idevágó vicc pedig ősrégi, mikor Pista bácsi fogsora kiesik a pottyantóson bele a ganéba. Nincs mit tenni lemegy, keresi, keresi, már talált kettőt bepróbálta, de sajnos egyik sem az övé volt.

Na de ugorjunk vissza a témára, hagyjuk a rémát, ami a második mondattól persze témává vált. Na ezúton is sok szeretettel gondolok Dr. Dénes Beatrix egykori magyar tanárnőmre, aki ezt az igen hasznos dolgot vérrel és verítékkel véste a tudatunkba. A pokolban nem fogsz fázni!

Kezemben a telefon, sikerül feloldani, whatsapp, Alexa, már írom is: lázas vok, ráz a hideg, hozz vizet, please. Elküld. 5 másodpercenként ránézek, még mindig két szürke pipa, nem nézi, nem nézi, nem nézi, egyszer csak kirobban a "gyerek" szoba ajtaja. Bassza meg, itt a TEK, ráadásul hátulról támadnak. Most aztán tényleg lázasan pörög az agyam, mit vétettem? Lehet én is olcsóbban vettem BKK jegyet, ezért a nagy felhajtás? Vajon mennyit kaphatok egy ilyenért? Lehet nem a nátha visz el, hanem ezek kínoznak halálra. 

De a robaj után nyílik a hűtő ajtaja, mert az én pici lányom tudja, hogy még betegen is csak a hideg vizet szeretem. Újabb két másodperc, megjelenik az ajtóban, leteszi a vizet az asztalra. Égő szemeim tekintetét rá emelem, de már ez is megerőltető, elrebegek egy halk köszönöm-öt, majd beletörődve a sorsomba visszahanyatlom. Már csukott szemmel, kiizzadva a 3 takaró alatt, elfogadva a véget, nyögök egy halkat.

Lányom, bár már kifelé menet, megáll visszafordul és rám szól: na most már ne szórakozz apa, kelj fel és járj, nincs semmi bajod.. Lehet egy ilyen határozott felszólításnak ellen állni? Ugye, hogy nem? Szóval olybá tűnik megmaradok, kénytelen vagyok a gyógyulás útjára lépni.